Mennyire nehezítette a koronavírus a forgatást?

Ha csak arról kellene írnom, milyen általános kihívásokkal néztünk szembe, hogy összejöjjön a videoklip, már önmagában megérne egy posztot.

Ha az ember valami újba, ismeretlenbe kezd, a környezete elég hamar betalál az óva intő „beszólásokkal”. Már önmagában ezt is nehéz kezelni, nem véletlen, hogy 35 évet váratott az elhatározás, hogy kezdjek valamit az énekléssel.

Szerencsére jött egy ember az életembe, aki minden nehézség és minden negatív intrika ellenére kitart amellett, hogy „lesz ami lesz” és kerül amibe kerül, érdemes az embernek az álmaiért dolgozni.

Köszönetképpen készült kettőnk románcáról a „Veled” c. dal, aminek a klipjébe sunyi módon bevontam a páromat is. 😃 Hogy tetszett-e neki az ötlet vagy sem, nem tudom, az biztos, hogy vette a fáradtságot ( szó szerint ), és minden tervezett időpontra hazautazott az ország másik végéből.

Azért, hogy ennyire ne legyen egyszerű, a kettőnk munka – és szabadidejét, valamint a kamerás időbeosztását is igazítani kellett, nem beszélve az időjárásról. Eleget tenni mellette más elvárásoknak is, nemhogy konfliktus alakul ki az „álmodozó és a realista” világ közt.

És akkor még tetézzük egy kis világjárvánnyal az egészet, ahol a karantén és a járások közti átjárási tilalom fenyegetésével gyakorlatilag versenyt kellett futni az idővel. Képzeljétek el, hogy a stáb minden tagja más járásban él és gyakorlatilag két hétvégétek van leforgatni egy videoklipet.

Megvan a forgatókönyv, megvannak (nagyjából) a helyszínek, de belerondít az időjárás. Az őszi levélhullás miatt az idősáv is beszűkül, hiszen két hét alatt is olyannyira változik a táj, hogy az már befolyásolja a klip hangulatát is.

Ennek tetejébe jön a koronavírus okozta kényszerhelyzet, ahol még azt is ki kellett fundálni, hogyan tartsuk be az új rendeleteket úgy, hogy el is tudjunk készülni a kliphez szükséges nyersanyaggal.

Ha még ez sem elég, az óraátállítás is segített beszűkíteni a forgatás időablakát, hiszen nem mindegy milyen fények mellett dolgozunk. Mindezek mellett folyamatos kihívás megtartani a pozitív szemléletet és lepergetni magunkról azokat a negatív megjegyzéseket, érzelmi nyomást, amit akarva akaratlanul ránk helyeznek mindkettőnk oldaláról.

Szerencsére „VELED” könnyebb és „VELED” értelmet nyer minden, amit teszünk, mert tudjuk, hogy együtt haladunk az úton és minden akadályt és nehézséget a helyén tudunk kezelni.

Köszönet a támogatásért és a bíztató szavakért mindenki részéről. Higyjétek el, minden egyes pozitív reakció és kedves szó óriási segítség és erőt ad a nehéz pillanatokban, hogy alkossak és adjak valamit nektek magamból 🙂Köszönöm

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük